Az önutálat csapdája és a belső lázadás pszichológiája

Pontosan tudod a szabályokat, ismered a szénhidrátértékeket, emlékszel, mit mondott az orvos, a dietetikus, elhatároztad, hogy betartod, amit javasoltak neked. Aztán egy stresszes nap végén elfogy az egész doboz jégkrém, vagy kiürül a borosüveg. Nem egy vékony szelet süteményt vagy egyetlen pohár bort kóstolsz meg – a kontroll teljes elvesztését tapasztalod. Ismerős a jelenet?

A rossz döntést követő pillanatban pedig megérkezik a hívatlan vendég: a megsemmisítő bűntudat és az önutálat.

– Már megint gyenge voltam. Soha nem fogom tudni megcsinálni azt, amit kérnek tőlem!

Mi az a szándék-viselkedés rés?

Miért történik ez újra és újra? Mit tehetünk a szűnni nem akaró önostorozással?

A pszichológiában Paschal Sheeran nevéhez fűződik a szándék-viselkedés rés fogalma. Sheeran és kollégáinak kutatásai rávilágítottak arra a meglepő tényre, hogy a cselekvési szándék (az elhatározás, hogy megteszünk valamit) mindössze a tényleges viselkedésváltozás 28 százalékának hátterében áll. A fennmaradó körülbelül 70 százalékban a jó szándék elvérzik.

A legtöbb életmódprogram azt feltételezi: az emberek az ismerethiány miatt szegik meg a diétát. A valóságban a betegek nagyon is tisztában vannak a szabályokkal, és az elhatározásuk is valódi. A szándék és a megvalósítás közötti szakadékot nem a tudás hiánya miatt, hanem az elfojtott belső feszültségek és az érzelemszabályozási hiányosságok miatt nem tudjuk átlépni.

Amikor a feszültség utat tör

Amikor a szabályok ellenére mégis „lázadunk”, az nem tudatlanság. Amikor a mindennapi stresszt, a fáradtságot vagy a belső ambivalenciát nem tudjuk egészséges pszichés „szelepeken” keresztül levezetni, a testünk és az ösztöneink átveszik az irányítást.

A falásroham vagy az ivás ebben a pillanatban nem élvezet, hanem egy hibás, ám azonnali feszültségcsökkentő pótcselekvés. A belső kontroll feladása egyfajta lázadás lehet a túlzottan merev, elnyomó belső szabályrendszer ellen.

Az étkezési szabályok használata ahhoz vezethet, hogy elveszítjük a kapcsolatot az éhség- és jóllakottsági jelzésekkel. A korlátozott evés elmélet alkotói szerint a diétázó folyamatos kísérlete arra, hogy a diétás határok között éljen – ami arra kényszeríti, hogy túlnyomórészt kognitív megközelítést alkalmazzon azzal kapcsolatban, hogy mikor és mennyit egyen –, eltávolítja egymástól az éhség és a jóllakottság határait.

Minden mindegy üzemmód

Amikor egy apró botlásunk után bekapcsol a „minden mindegy üzemmód”, a fekete-fehér gondolkodásunk áldozatává válunk. Úgy érezzük, ha a tökéletesség csorbát szenvedett, már a teljes kudarc is megengedett számunkra. A legnagyobb veszélyt nem maga a félrelépés jelenti, hanem az elhatározásunk feladása és az azt követő intenzív bűntudat, önostorozás.

Sajnos a bűntudat szülte negatív érzéseket újabb evéssel vagy ivással próbáljuk elzsibbasztani. Az önmagunk el nem fogadása nem megelőzi a következő félrelépést, hanem közvetlenül előidézi azt. A szigorú belső cenzúra és a büntető belső hang leblokkolja a saját megküzdési erőforrásainkat, így a szándék-viselkedés rés még szélesebbre nyílik.

Meg kell bocsátanunk magunknak?

Igen, feltétel nélkül! Az önempátia nem a felelősség elhárítását jelenti, hanem a romboló bűntudat-spirál azonnali megállítását. Ha nem ostorozod magad a botlásért, nem lesz szükséged újabb adag ételre az érzelmi fájdalom csillapítására.

A kontrollvesztésre ne kudarcként, hanem értékes jelzésként tekints! A belső lázadás azt mutatja, hogy a felállított szabályrendszered túl merev, vagy a benned lévő feszültség nem talál más kiutat.

Megküzdési módszer

A puszta elhatározás (mostantól tartom a diétát) helyett úgynevezett megküzdési forgatókönyvekre van szükséged. Nem azt kell kitalálni, mit egyél, hanem azt, hogy mit teszel akkor, amikor elhatalmasodik rajtad a stressz.

– Ha megérzem a késztetést a falásra a feszültség miatt, nem a diétás szabályokat ismételgetem, hanem veszek 5 mély levegőt, vagy 10 percre eltávolodom a konyhától.

A tartós életmódváltás nem a hűtőajtónál dől el, hanem a fejünkben lévő belső történetekben. Amíg a belső narratívánk a tiltásra, a lázadásra és a büntetésre épül, a fizikai paramétereink is követni fogják ezt a feszültséget. De ha megtanuljuk felismerni a saját érzelmi szükségleteinket, az önutálat helyét átveheti a tudatos önszabályozás és a valódi, belső elköteleződés.

Bukta Tünde pszichológus

Kapcsolódó cikkek