Semmiképpen sem csak egyetlen ok vagy egyetlen kiváltó esemény vezethet az érzelmi evéshez, hanem sokkal inkább – egészen gyermekkorunkból hozott – tanult folyamatok sora.
Alapvetően – és szerencsés esetben – az evés egy örömteli élmény, melynek fontos szerepe van a kötődés megerősítésében és természetesen az életben maradáshoz is nélkülözhetetlen. Gyermekkortól kezdve azonban sokakban alakul ki összefonódás az étel és olyan élmények között, mint a biztonság, szeretet, összetartozás, megnyugvás, vigasztalás. Ha pedig ez az összefonódás kialakul és megszilárdul, akkor megváltozik a késztetés is, ahogy az ételre nézünk. Ilyenkor az a palacsinta vagy az a finom ebéd nem csupán egy éhséget csillapító falatot jelent, hanem a megnyugtatás eszközét, a nap fénypontját, a vigasztalást, vagy ehhez hasonló (egyénileg eltérő) élményeket. Valójában ez hiánypótlásként szolgál, vagyis a személy az evéssel igyekszik a fontos érzések űrjét betölteni – mondja Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus, „Az éhes lélek gyógyítása” című könyv szerzője. Joggal merülhet fel az olvasóban a kérdés: hogy lehet, hogy egyesekben létrejön ez az összefonódás, másokban pedig nem? Miért használja valaki az evést érzelmeinek pótlására?