Gyógyszeres és nem gyógyszeres megelőzés

Vesekő, vesekőbetegség

A vesekő az ember ősi kísérője, már a kőkorszakban is előfordult, napjainkra azonban igazi népbetegséggé vált. Egyszeri veseköve bárkinek lehet, hazánkban azonban kétszázezernél is többen vannak azok a vesekőbetegek, akiknél – rövid, vagy akár többéves szünetekkel – ismételten képződik vesekő, többnyire mindkét vesében. Cikkünk előbb a veseköves görcsöt, majd a kőképződés módját, az ismételt kőképződésre hajlamosító tényezőket és betegségeket, végül pedig a vesekőbetegséget megszakító, ún. kőmegelőző gyógykezelés lehetőségeit mutatja be.

A vesegörcs – a legnagyobb fájdalmak egyike

A húgyúti kövek sokáig tünetmentesen fejlődhetnek. Panaszt akkor okoznak, amikor a vizeletáramlás megmozdítja őket és felszínük a nyálkahártyát sérti, vagy méretük miatt elakadnak. A húgyutak mindkét ártalomra a falukat alkotó simaizom görcsével reagálnak: az emiatt jelentkező, hirtelen támadó, igen nagy fájdalmat nevezzük vesekőrohamnak. A fájdalom hátul a vesetájon, vagy elől a hasban a bordáktól a húgyhólyag felé mutató vonal mentén, esetleg az alhasban jelentkezik, görcsös jellegű, és a herékbe vagy a nagyajkakba kisugárzik. Hányinger, hányás gyakori ilyenkor, tartósabb fennállását kiszáradás és a bélműködés átmeneti leállása kísérheti. A kőroham a fenti jellegzetességekből jól felismerhető, más heveny hasi betegségektől való elkülönítése az orvos feladata. A veseköves görcs mellé vérvizelés társul, és gyakori a kő okozta vizeletpangás miatt a húgyutak fertőződése, amit láz is jelez. Az orvos ilyenkor vérvételt, röntgen-, ultrahang- vagy CT-vizsgálatot rendel, amelyekkel igazolódik a gyanított vesekő, és felmérhetők a szövődmények (pl. a vizelet elakadása, gyulladás stb.).

A kőroham az egyik legnagyobb emberi fájdalom, ráadásul amíg tart, addig a kő a húgyutak izomfalának görcsös fogságában, egyhelyben áll, ürülése nem halad, sőt mellette a vizelet is nehezen jut át. A kőroham azonnali csillapítása ezért elsőrendű orvosi feladat, ami simaizomgörcs-oldók és erős fájdalomcsillapítók injekciós beadásával többnyire gyorsan és sikeresen elvégezhető. Szükség lehet a hányás miatti kiszáradás és sóveszteség infúziós rendezésére is. A görcsöt követő napokban helyes a szokásosnál lényegesen több (napi 3-4 liter!) folyadékot inni a megindult kő spontán kiürülése érdekében. Segíthet ebben a vizelettel kiválasztódó, azt sikamlósabbá tevő illóolajos készítmény is.

A vesekőroham pár óra múltán spontán is megszűnhet, ha a kő kiürül, vagy levonulása közben valahol megáll és ismét rögzül, részben elengedve maga mellett a vizeletet, de az orvos felkeresése ilyenkor is indokolt. Az említett heveny szövődmények a kő vándorlását kísérhetik, de a nyugvópontra jutott kő sem jóindulatú társ: tartós jelenléte nehezen kezelhető krónikus vesemedence-gyulladást, akár a vese eltávolítását is kikényszerítő gennyedést okozhat, hosszabb idő alatt pedig hipertónia, veseelégtelenség előidézője lehet.

A heveny kőrohamot rendszerint háziorvos, urológus, belgyógyász látja el. A kő kiürítését vagy eszközös eltávolítását, esetleg ultrahangos szétzúzását az urológustól várhatjuk. Az ismételt és/vagy kétoldali vesekőképződés hátterében többnyire kóros anyagcsere vagy hormonbetegségek állhatnak, aminek felderítésével a belgyógyász tehet sokat az újabb kövek megelőzéséért.

Hogyan keletkezik a vesekő?

A vesekövek összetétele a történelem során sokat változott. A korábbi évszázadokban a fertőzéshez társuló, ún. struvitkövek voltak a leggyakoribbak, míg a húgysavkő csak a leggazdagabbak (tehát a legbőségesebben táplálkozók) betegsége volt. Modern korunkban a fertőzéses kövek száma csekély, a húgysavkő is második helyre szorult, a kövek négyötöde kalcium-oxalátból áll. Míg az egyszeri vesekő hátterében hosszasabb kiszáradást, a vese és a húgyutak anatómiai rendellenességeit vagy fertőzéseit találjuk, addig az ismételt vagy kétoldali kövesség háttérben általánosan ható anyagcserezavarokat kell keresni. Ezek nem közvetlen okok, inkább kockázati tényezők, amelyek előnytelen kombinálódása elősegíti a kőképződést. Az emberi vizelet kalcium-oxalátra eleve túltelített oldat, amelyben könnyen indul meg a kalciumsó kikristályosodása, ha megnő a vizeletben a kőalkotó anyagok töménysége. Ezt okozhatja a rendszeresen kevés folyadék fogyasztása (túl tömény vizelet), vagy a követ alkotó anyagok (kalcium, oxalát) fokozott kiválasztása. Ráadásul az egészséges ember vizeletében több olyan anyag is van, amely gátolja a kalciumsók kikristályosodását (pl. a citrát), és ezek hiánya is kőképződéshez vezethet. A kő kiválását az is elindíthatja, ha a belülről végtelenül sima falú húgyutakban valamilyen rendellenes felület – pl. gyulladásos felrakódás, vagy vérsejtek vagy baktériumok összecsapzódása – jelenik meg, ez ugyanis tapadós felszínt kínál a kristályosodási folyamatnak. A képződött kőmag a továbbiakban maga is ilyen felület, ezért a kövek egyre nagyobbodnak.

A kőbetegek családtagjai körében szintén gyakoribb lehet a vesekövesség, de ez nem szoros összefüggés, sokszor teljesen hiányzik. A vesekőbetegség öröklődése nem következetes – inkább a rizikótényezők iránti fogékonyság örökölhető. Különféle öröklésmenetű veseköves családok ismertek, és újabban friss génmutációkat is megfigyeltek a vesekő hátterében, de a vesekő többnyire nem öröklött betegség. Sokkal gyakoribb az, hogy a kőbetegek családtagjai hasonló életmódbeli szokásokkal (táplálkozás, mozgás, folyadékbevitel) rendelkeznek, ami elősegítheti a familiáris halmozódást.

Az ismétlődő kalcium-vesekövességet okozó betegségek felderíthetők

A kalcium-oxalátos kőképződés folyamatának ismeretében ma már azonosítható az ismételt kőképződés oka a betegben. Az elmondottakból világosan következik, hogy az egyik legfontosabb ilyen tényező az elégtelen folyadékfogyasztás. Ha keveset iszunk, a vizeletünk sokkal töményebb lesz, pedig a követ alkotó anyagokra eleve túltelített volt. Ilyenkor könnyebben csapódik ki egy apró kőmag, ezzel pedig máris rendelkezésre áll a kő további növekedéséhez szükséges felület – csak idő kérdése az egész…

A másik kiemelkedő kockázati tényező a vizelet kalciumtartalmának a megnövekedése, az ún. hiperkalciuria. (Érdekes, hogy a másik kőalkotó anyag, az oxalát fokozott ürítése jóval ritkábban okoz kövességet, ezért is hatástalan az oxalát kiválasztását csökkentő B6-vitamin-kezelés kőmegelőzésként.) A hiperkalciuria nem egységes betegség. A betegek kisebb részében egy másik szerv megbetegedésének a részjelensége: a pajzsmirigy vagy a mellékvese túlműködése, az ún. szteroid gyógyszerek adagolása pl. reumás vagy autoimmun betegségekben, a sav-bázis szabályozás némely betegsége, vagy tartósan mozgáskorlátozó állapot (pl. bénulás) okozhat ilyet. A manapság oly népszerű D-vitamin túlzott adagú szedése is hiperkalciuriát okoz, ezért a D-vitamin-pótlást előzetes orvosi felmérés után és rendszeres orvosi ellenőrzés mellett érdemes alkalmazni.

A hiperkalciuriát okozó legfontosabb betegség kétségtelenül a mellékpajzsmirigy túlműködése, amelyet a vesekő mellett még csontritkulás és a vér kalciumszintjének a megnövekedése is jellemez. Ez a betegség igen jól felismerhető, csak gondolni kell rá és minden vesekőbetegnél legalább egyszer megméretni a vér kalciumszintjét. Ha ez magas, akkor a hormonokkal foglalkozó endokrinológus orvos könnyen megtalálja a betegséget, amely a beteg mirigy műtéti eltávolításával meggyógyítható, és többé nem képződik vesekő. Sajnos ma sem minden esetben ismerik fel ezt a gyakori (évente kétezer új beteg) és jól gyógyítható betegséget.

A hiperkalciuriás betegek többségének azonban nincs háttérbetegsége, hanem maga a fokozott kalciumürítés jelenti a rendellenesség lényegét. Egyik formájában a bél túlzottan nagy mennyiségben veszi fel a szervezetbe a táplálék kalciumtartalmát, egy másik formájában ezt a szervezetben kórosan fokozott D-vitamin-képződés okozhatja. A legtöbbször azonban a vese szűrő-visszaszívó működésének a hibáját látjuk, amelyben az ún. vesecsatornácskák a kelleténél kevesebb kalciumot tartanak vissza a szervezetben, azaz a normálisnál többet engednek a vizeletbe. Emiatt rövid távon vesekő képződik (annak összes szövődményével), hosszabb távon pedig a szervezet kalciumhiányos állapotba kerül, ami korai és intenzívebb csontritkulással jár.

A harmadik fontos kockázati elem lehet a vizelet citráttartalmának a lecsökkenése, ami a folyamat természetes gátlásának a csökkenését jelenti, így szintén kövességhez vezet.

A vesekőmegelőző gyógykezelés

A már kialakult vesekövet minél korábban fel kell fedezni, és lehetőleg spontán távozásra bírni, vagy eszközös vagy műtéti beavatkozással eltávolítani. Ez urológiai feladat, a kalcium-oxalát kövek gyógyszerrel nem oldhatók fel. A beteg ezt a folyamatot a rendszeresen bő folyadékbevitellel, rendszeres fizikai mozgással segítheti elő, továbbá az orvos felkeresésével és tanácsai betartásával.

Az újabb vesekő képződése az esetek túlnyomó többségében megelőzhető, sőt – a súlyos következmények ismeretében – megelőzendő! Ehhez szükséges a fentebb bemutatott, vesekőre hajlamosító kórállapotok kivizsgálása, amit elsősorban a belgyógyász-endokrinológus végez a vér és vizelet laboratóriumi vizsgálatával. A háttérbetegségek többsége gyógyítható, így kezelésük nem csupán az újabb kövek megelőzését szolgálja, hanem az addig tünetmentes háttérbetegség más következményeinek az elhárítását is (pl. szívritmuszavar a pajzsmirigy túlműködésében, cukorbetegség a szteroidterápia miatt stb.).

Ha nincs ilyen háttérbetegség, csak a hiperkalciuria mutatkozik a vesekövesség egyedüli okaként, azt – a jellegétől függően – többféle módon is normalizálni lehet. Ritkán eredményes lehet a kalciumszegény étrend, bár ezt nehéz sokáig betartani és hosszú távon veszélyeztetheti a csontokat. A legalkalmasabb kezelés a vízhajtó gyógyszerek egy speciális csoportja (ún. thiazid-típusú vízhajtók), amelyek gyorsan csökkentik a vizelet kalciumtartalmát. Hatásuk azonban csak addig tart, ameddig rendszeresen szedik, ez a kezelés tehát élethosszig szóló. Olykor enyhe vérnyomásesést okozhatnak, máskor csökkenthetik a szervezet káliumtartalmát, vagy emelhetik a húgysavszintet – ilyenkor az orvos kiegészítő gyógyszert rendel, hogy a vízhajtó tartós alkalmazhatóságát biztosítsa. A kőbetegek egy részénél fennálló citráthiány ugyancsak jól pótolható a megfelelő gyógyszerkészítménnyel, amit többnyire szintén élethosszig kell szedni. Mivel a kövességre hajlamosító tényezők gyakran kombinálódnak, így a kőmegelőző gyógykezelés is sokszor nem egy, hanem többféle gyógyszerrel érhető el.

Végezetül ismét hangsúlyoznunk kell, hogy a kőképződés egyik meghatározó kockázati tényezője a kevés folyadék fogyasztásához társuló, kis mennyiségű, tömény vizelet termelése. Ennek elhárítását egyedül a beteg teheti meg, tudatosan figyelve a rendszeresen bőséges folyadékbevitelre. Minden olyan napon, amikor ez elmarad, a vesében már megbújó kis kő néhány mikronnal növekszik, míg a sok mikron lassan milliméterekké válik. Veseköves beteg annyit igyon, hogy azzal naponta legalább 2 liter, de inkább 2,5 liter vizeletet ürítsen – legyen az bármilyen kényelmetlen is: a vesekő kiújulása megelőzhető a tudatosan odafigyelő beteg és a gondos orvosi tevékenység közös eredményeként. A profilaxis eredményessége akár 90 százalék feletti is lehet, azaz minden tíz betegből csupán egynek képződnek később is kövei, de neki is ritkábban.

Dr. Horváth Csaba

Dr. Horváth Csaba

Belgyógyász és endokrinológus, a Semmelweis Egyetem habilitált tanára, az MTA doktora, jelenleg a Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinikáján dolgozik. Több évtizede foglalkozik a hormonrendszer betegségeivel, ezen belül különösen gyakran a kalciumanyagcsere és a csontanyagcsere kórképeivel. Hazánkban bevezette az ismétlődő vesekőbetegség anyagcsere-hátterének kivizsgálását és a kőmegelőző gyógykezelést.

Kapcsolódó cikkek