Joslin-díj

Nem tartja magát betegnek

Lendvainé Bimbó Irén életébe a felnőttkorral együtt jelent meg a diabétesz. Érettségi után autóvezető-tanfolyamra jelentkezett, s az alkalmassági vizsgán szűrték ki.

– A rokonságban, de még az ismerősök között sem volt senki cukorbeteg. Nem is sejtettük, hogy baj lehet. Utólag visszagondolva, sokat ittam, de hát nyár volt, nagy meleg.

A körzeti orvos Budapestre, az Orvostovábbképző Intézetbe utalta. Itt találkozott első orvosával, dr. Zámolyi Károllyal. Ő ugyan kardiológus volt, így nem tudott rajta segíteni, de empatikus viselkedésére ma is szeretettel emlékezik Irén.

– Az első diabetológusom dr. Bikich György professzor volt. Mindig szerencsém volt az orvosokkal, fantasztikus szakemberek és emberek voltak. Dr. Baranyi Éva, majd dr. Kammerer László professzor az István Kórházban, dr. Vörös Péter főorvos, most pedig az I. számú Belklinikára járok dr. Ferencz Viktória főorvosnőhöz. Mindig bízhattam bennük, számíthattam rájuk, s ez biztonságérzetet adott.

A szüleimben én tartottam a lelket

Budapesttől mintegy 30 kilométerre, Bugyin született. Szülei kertészek voltak, egy öccse van, aki szerencsére egészséges. Igaz, az ő kisebbik lánya 19 éves korában szintén diabéteszes lett.

– Nem lehet véletlen. Talán genetikai okai vannak? Ahogy mondtam, a családban eddig nem volt cukorbeteg, igaz, a dédszüleinket nem ismertük.

Irén az általános iskolát Bugyin végezte, az érettségit már Budapesten, a Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskolában szerezte meg. Lelkesen készült az életre, a jogosítvány is a szabadságot jelentette neki. Erre jött a cukorbetegség.

– Az egész családom összetört, tudták, hogy vigyázniuk kell rám. Az öcsém például, ha bekapott egy kocka csokit, mindig elbújt, hogy ne lássam. Nehezen rázódtam bele, a szüleimben mégis én tartottam a lelket.

A munkában nem zavarta a diabétesz

Bugyin kezdett dolgozni, a termelőszövetkezetben könyvelőként. 1979-ben ment férjhez, egy barátnője esküvőjén találkoztak párjával.

– Mindjárt az elején elmondtam neki, hogy cukorbeteg vagyok, s ő elfogadott így. Korábban volt olyan barátom, aki, amikor megtudta, hogy beteg vagyok, szakított velem. Azt is elmondtam, hogy nem akarok gyereket, s ezt is elfogadta.

Irén nem a szüléstől félt, a betegsége miatt szorongott, és azért, gyermeke hátha örökli a diabéteszt. Ma már tudja, hogy talán felesleges volt az aggodalmaskodás, mégsem bánta meg döntését. Férjével 47-dik éve élnek együtt, ma már Budapesten. A Bugyin álló szülői ház hétvégi kikapcsolódásra maradt. Igaz, mióta mindketten nyugdíjasok, egyre több időt töltenek a kertes házban.

Budapesten először a Május 1. Ruhagyárban dolgozott a külkereskedelmiár-osztályon, kalkulátorként. Szeretett ott lenni, nemcsak ártárgyalásokra, divatbemutatókra is járt, a diabétesz nem zavarta munkája során. Amikor a gyár bezárt, az Országos Kardiológiai Intézetbe került. 23 évet töltött ott, kétszer is megkapta a Kiváló Dolgozó elismerést.

Mivel idős szüleit kellett ápolnia, 40 év munkaviszony után nyugdíjba ment. Ez nehéz időszak volt, ő Bugyin, férje Budapesten, csak hétvégén találkoztak.

Alakítsanak közösséget

– Ingadozó cukraim voltak, de 51 év alatt sosem estem kómába. Jól kezelem a betegségem, a kezelőorvosom elégedett velem, 6,9–7,4 közöttiek a HbA1c-értékeim.

2024 óta használ szenzort, nagyon szereti, biztonságot ad a készülék. Pennel adja az inzulint, pumpát nem is szeretne.

– Az inkább a fiataloknak való. A Svájcban élő unokahúgom természetesen pumpát használ.

Amikor olyan cukorbetegekkel beszélgetek, akik kiérdemelték a Joslin-érmet, mindig megkérdezem, mit tanácsolnak a fiatalabb sorstársaiknak.

– Megfogtál, nem is tudom. Szívesen mondanám, hogy ne foglalkozzanak a diabétesszel, de ez nem lenne igaz. Ne a betegség töltse ki az életüket, de az étkezésre, a rendszeres mozgásra nagyon figyeljenek! Még egy fontos dolog van: alakítsanak közösséget, mert együtt minden könnyebb. Nekem nagyon tetszenek a fiatalok táborai. Ugyanazzal a problémával küzdenek, értik egymást, mégis vidámak, akár nevetnek is egymás nyavalyáján.

Irén is így él. Nem tartja magát betegnek, jár társaságba, ha úgy adódik, megiszik egy pohár bort is. Édességet egyáltalán nem eszik, már el is szokott az ízétől. Viszont a közösség számára is fontos.

– A kerületben van időseknek mozgási lehetőség, keddenként csikung, szerdánként gyógytorna a program. A társakkal barátságot kötöttünk, szeretünk együtt mozogni, egyikünk jobban jajgat, mint a másik.

Herth Viktória

Kapcsolódó cikkek